Igazad van, menekulok... mindig azt teszem, evek ota... bele az ejszakaba, uj varosokba, uj helyekre, el innen, el onnan es sehol sem jo. Masreszt veszettul keresek valamit, valamit ami mar elmult, de keptelen vagyok beletorodni.. Teged kereslek Kedvesem! Azt a pillanatot, amikor ketten ultunk a szobaban... es nem volt kulvilag, nem volt semmi es senki, csak mi ketten es az orok nyugalom, a beke... Ketten nevettunk a vilagon, mert ketten voltunk maga a vilag, nekem te voltal es neked pedig en... hogy mennyire szerettuk egymast, csak mi tudtuk, masoknak mar beteges volt,de nekunk szuksegunk volt egymasra, hogy tuleljuk az eletet...te maradtal, amig tudtal, mert szuksegem volt rad, es en mentem mert tudtam, hogy varsz...ugy ahogy senki soha nem vart, azota sem. 7 eve nelkuled... Mar en is tudom, mi az a fajdalom, amit nem ert senki... amit nem tudok elmondani, mar en is tudom, mi az a buntudat... 

Menned kellett, megnyugodtal...es nincs nap, amikor ne gondolnek rad, amikor ne hianyoznal...neha meg leulok a szobaba, becsukom a szemem es minden atvaltozik, Te ott ulsz mellettem, es megint mi vagyunk a vilag...mi vagyunk a minden, csak mi letezunk. Neha kimegyek Hozzad, leulok melled, tudom, hogy pihensz, tudom, hogy boldog vagy, vegre boldog. Es tudom, hogy egyszer megint egymas mellett ulunk es egyszer megint mi leszunk a vilag. 

Koszonom, hogy ismerhettelek, koszonom, hogy vigyazol ram es koszonom, hogy megmutattad, hogy letezik szeretet es nekem volt benne reszem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.