Van a világon olyan bánat is, amit nem lehet megsiratni. Az a fajta, amit senkinek se lehet elmondani, s ha mégis, akkor sem értik meg. Ez a szomorúság megváltozhatatlan, csendben megüli a szívet, felhalmozódik, mint a hó a szélcsendes éjszakákon.
Murakami Haruki

Hol kezdjem, kezdem-e egyaltalan... beteg gondolatok kavarognak a fejemben ossze vissza, neha egyik felhangosodik, legyozi a masikat, aztan a masik az erosebb es en csak kapkodom a fejem, a gondolatok egymas szavaba vagnak. Gondolatok amik orditanak, hogy kimondjak oket, kerlelnek, hogy legyen valaki, aki meghallgatja, konyorog a megertesert, a hallgatasert de nincs senki... nem tud szavakka formalodni. A maganyra, a banatra, a csalodasra mar nincsenek szavak...olyan melyen vannak. A szabadsag uj ertelmet nyert...szabad akartal lenni, hat szabad vagy...es a szabadsaggal rad szakadt a banat...rad szakadt a magany. Mar nincs kinek megfelelni, mert elbuktal...nem kell beszamolni, mert senkit nem erdekel...ezert kuzdottel. Jol vigyazz, hogy mit kivansz.... 

Allni egy keresztezodesben es csak nezni, vissza mar nincs ut, onnan elloktek, kitaszitottak, tovabb kell menni, leultem a keresztezodesbe, kicsit pihenek, de mar tudom, hogy el kell indulnom, nem ulhetek itt orokke...fel kell allni es menni kell...csak olyan nehez, ott a biztonsag a hatam mogott, amirol azt hittem orokre vedeni fog, de elzavartak. Kiloktek. Es en csak alltam es neztem, nem ertettem... leultem az ajto ele, aludtam par napot ott, nomad lettem, ami valojaban sose voltam, barhogy is volt a maganyos harcos, mindig tartoztam valakihez, mindig volt gazdam, akiert oltem volna de ha kellett leultem melle es biztonsagban voltam. Ahogy ott ultem, megertettem, neha nyitnom kellett volna, kicsit beszelni magamrol, kicsit jobban engedni, hogy szeressenek, akkor nem loktek volna ki, de nem tudtam...keptelen voltam ra, kemennye tett az elet, 20 eves koromra tul sok olyat lattam, ami megfagyasztja az erzeseket, egyszeruen egy kosziklava valsz es utana ahogy telnek az evek, csak egyre kemenyebb leszel, hiaba simogat mar a kez, olsz erte de ramordulsz, a jo szoban is az utest keresed, mert felsz...felsz ujra atelni, felsz attol milyen amikor elvesztesz valamit. Kiloktek es nem faj, nem az faj, hogy ok nincsenek tobbet, a magany, az faj. Aztan felalltam es elindultam, eljottem a keresztezodesig, megint allok egy picit de mar nem ulok le, tele vagyok haraggal ha hatranezek, de neha neha erzek valamit, amit szinte meg soha, beleszivok a levegobe es ahogy korulnezek....ez szabadsag. Nem tartozok senkinek, nem tartozok senkihez, 28 ev utan, most eloszor enyem az eletem, mar csak magamert kell harcolnom, magamat kell csak vedenem. Igazi nomad lettem. Es az eletem az enyem, ahogy meg sosem volt. Amikor erre gondolok, erzem a tavasz illatat, erzem az erot, a luktetest, ilyen lenne szabadnak lenni? Remelem ez az erzes egyre tobbet es egyre tovabb jon majd es akkor elindulok a keresztezodesemben. Mert ez a bucsu erosebbe tett... a legerosebbe. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.