Igy estere gondoltam irok meg egy kicsit hogy miert? nem is tudom. talan mert szeretnem elmondani de nem tudom kinek... vagyis nem akarom. Jobb igy a nevtelenseg homalyaban. csak par roppant magvas gondolat a nagy budos semmirol... vagy lehet nem lesz semmi... beteg vagyok. ezt mar mondtam. Haldoklok. Sajat magamat viszem naprol napra kozelebb hozza. Elvezem a fajdalmat, a lelkit is, ez tesz egyre erosebbe es kemenyebbe. Vagyis valojaban erzeketlenebbe. Konyortelenebbe. Egy gyenge pontom van. A szoke herceg a szurke paripan. Valojaban o az egesz mozgaorugoja. Az eletem ertelme, az en titkos almom, akiert felkelek, akiert megmozdulok, akiert meg elek. Most nekem kellene korrektnek lennem ugye? Elmondani hogy szeretek valakit? Hogy azert nem johetsz fel, mert neki nemet mondtam es nem tudnalak igy elviselni? hogy azert nem johetsz ki, mert nem akarom, hogy barki lasson veled? mar nem elek sokaig. egyszeruen tudom. Nem veszek be gyogyszert nem vagom fel az ereimet, semmi ilyen, csak egyszeruen tudom, hogy mar nem tart sokaig. De amig tart, addig o ad ertelmet a napoknak. Meg ha soha nem fog teljesulni ez az egesz. Akkoris. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.